Rólunk irták

Lőrincz Pista, a bogárfalvi szabó

2009. 12. 11., péntek 
Díszmagyar viseletet, hagyományos nemzeti ruhákat gyárt Bogárfalván az 56 éves Lőrincz Pista. A szabó harminc évig dolgozott az udvarhelyi Akarat Szövetkezet rendelt szabóságában, hat éve pedig Bogárfalván nyitott szabóműhelyt. Kezei alól nemcsak rengeteg öltöny, hanem székely ruhák és díszmagyarok is kerültek ki – mint mondja, ebben a szakmában csak úgy lehet megélni, ha mindenhez ért az ember, rendelésre sapkát, kesztyűt vagy éppen reverendát is kell tudnia készíteni.
A pálpataki születésű szabó hagyományőrző tevékenységet is kifejt: lakodalmakban, bálokban, szüreti bálokban gyakran viselik a környékbeliek az általa gyártott Bocskai-ruhákat, illetve a jellegzetes, szürke posztóból, szintén zsinórozással ellátott székely kabátot. Mint mondja, Bogárfalván már mindenkinek van székely ruhája – a hagyományokat folytatni kell, hiszen ha nem folytonos, akkor kimarad egy idő után. Néhány évtizeddel korábban a különböző települések férfiembereiről tudvalevő volt, hogy honnan érkeztek – a székely harisnya zsinórzata ugyanis minden faluban, községben más és más volt, ez alapján lehetett felismerni őket. Ez ma már nincs így, ám egyre divatosabb lesz a magyar díszruha, más nevén díszmagyar viselése – ünnepi alkalmakkor egyre több felnőttet és gyereket láthatunk a jellegzetes viseletben.
A szabótól újabban lakodalmakra vőlegényi Bocskait is rendelnek, Székelyudvarhelyre legalább tizenkettőt készített – ezekhez ingeket és az újabban divatos jellegzetes nyakkendőket is legyártja. Ennek az a „titka”, hogy az utóbbi két-három évben jelentősen megnőtt az igény a jellegzetes, 19. században kialakult magyar nemzeti díszöltözék iránt, vidékünkön is egyre többen kezdték értékelni a hagyományos magyar díszviselet szépségét, ünnepélyességét. Lőrincz Pista többéves szakmai tapasztalattal fogott neki a díszmagyarok készítésének, s ma már Németországba és az Egyesült Államokba is került munkája. 
Munkái megtalálhatók három korondi és két farkaslaki kereskedőnél is, a bódékban kiállított ruhákat általában magyarországi turisták vásárolják meg. Rendszeresen jár termékbemutatókra, kiállításokra is. Ami az anyagot illeti, a zsinórokat Bukarestből szerzi be, a ruhák anyagát pedig Nagyszebenből és Barótról – szerinte a környéken Baróton gyártják a legjobb, házi szövésű posztót. Lőrincz Pista szabóműhelyében többféle díszmagyar is készül: lehet nyári, illetve téli, női és férfi, különböző, főleg piros, fekete, sötétkék és szürke színekben. 
Cím: Bogárfalva 87 szám, telefon: 0746-824784.



 erdély ma logó
 2012.10.15. | 09:50 I. Erdővidéki Sokadalom – Színes program, gazdag kínálat

Péntek délután szervezték meg Baróton az I. Erdővidéki Őszi Sokadalmat, az önkormányzat és a Városi Művelődési Ház szervezésében. Bár a hét közepén szomorkás őszbe hajlott át az időjárás, a sokadalom napjára a színes, vidám hangulat volt a jellemző: a szürke felhőkből cseppent néhány szem esőt a vásár forgatagában – melynek hátterét egy remek kulturális műsor is biztosította – talán észre sem vették a látogatók.
A Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László művelődésszervező által megnyitott rendezvényről a teljesség igényével nehéz lenne beszámolni. Sok mindent kínált a vásár, és ez az erdővidéki termelők, kézművesek ügyességének, leleményességének és nem utolsósorban a vidék gazdagságának is tanúsítványa. Bebizonyosodott, hogy van mivel büszkélkedni a kisrégióban, csak éppen csokorba kell szedni a mutatnivalót.




A Nappali Foglalkoztató és Rehabilitációs Központ alkalmazottai a gyerekekkel: alkotásaikból hoztak bemutatót, tevékenységeikbőlképes beszámolót
Itt voltak kiállítva a kisbaconi Zsigmond Ibolya által készített székely és zsinóros díszmagyar ruhák, de a hagyományos viselet iránt érdeklődőknek kínálta termékeit a vásáron a távolabbi Bogárfalváról (Hargita megye) érkezett Lőrincz Pista is. A felsőrákosi Bíró Margit és Szabó Róza háziszőttes termékekkel érkezett, akárcsak az erdőfülei Csog Lídia, míg a sepsiszentgyörgyi Szabó Rozália saját maga kötötte gyerekholmikat árult. Jelen volt gyapjútermékeivel a baróti Józsa családi vállalkozás, mellettük Beke Rita Erika kalocsai mintás terítői díszelegtek.......

Böjte Ferenc
Székely Hírmondó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése